HTML

A mi Veresegyházunk

Közösségi blog Veresegyház mindennapjairól. Szeretnél szerkesztő lenni? Írj egy e-mailt: horvath.zalan@index.hu Hozzászólnál? Regisztráj a www.pass.inda.hu oldalon!

IndaFotó képek

Friss topikok

Linkblog

Egy márciusi nap

2008.03.17. 17:00 :: Mina169

A jó tanuló mindig pontosan ért be az iskolába, nem túl korán, de nem is túl későn. Aznap fekete szoknyát viselt és fehér blúzt, amivel erősen kitűnt a tömegből. Szíve fölött hatalmas, gyönyörű kokárda ékeskedett, a március tizenötödikei megemlékezés alkalmából. Osztálytársain nyoma sem volt az ünnepi hangulatnak, még előző nap megbeszélték: ha senki nem öltözik ki, nem kaphatnak büntetést, hiszen olyan nem létezik, hogy egy egész osztály kikapjon.

A jó tanuló végigsétált a padok között, és leült a helyére. Nem akart feltűnést kelteni, mégis azonnal összesúgtak a háta mögött. Végül az osztály szószólója kezdte kínosnak érezni a pillanatot, ezért nyíltan a lány elé állt:
– Azért ez az idétlen maskara, hogy lejárass minket a Tanár úr előtt! Igaz? Valld be!
A jó tanuló felnézett a füzetéből, hiszen azt tanulta, hogy senkinek se kerülje a tekintetét, ha hozzá beszélnek: az neveletlenség. A hangja nem volt sem dühös, sem csalódott:
– Ez az idétlen maskara csak egy ünneplő ruha, a nemzetiszín kokárda pedig szimbólum. A ’48-as forradalomra emlékezünk vele.
Ezt mindenki tudta, ezért nem nagyon értették, hová akar kilyukadni, az is megfordult a fejükben, hogy csak gúnyolódik.
– És?
– És azért ez a különleges öltözet, mert a mai nap egyedülálló, ilyen egy évben csak egyszer adódik, hát illik megadni neki a kellő tiszteletet! Hiszen életünk amúgy is a szürke hétköznapoktól terhes, most pedig végre megtehetjük, hogy színt viszünk ebbe az egyhangúságba, kilépünk a saját kis világunkból, és elmerülünk a megemlékezésben, átlépve teret és időt, hogy egyetlen napra mi is közel kerülhessünk a hősi forradalmárokhoz, éppen úgy, ahogy a diáksereg csatlakozott hozzájuk ’48-ban. Mert ehhez nincs szükség másra, csak hogy megnyíljunk az ünnep felé, és befogadjuk magukba az érzést!... Az akkori érzést!

– De mikor fölszállsz a buszra, nem érzed… kínosan magad a kokárda miatt? Mindenki téged bámul, mintha valami… nem is tudom, csodabogár lennél!
– Tudod, mit érzek ilyenkor? Hogy az összes fürkésző szem mögött egy ember rejtőzik, egy ember, aki ugyanúgy nemzetiszín szalagot visel a szíve fölött, és csak azért keresi a tekintetemet, hogy kimutassa, mennyire egyek vagyunk, különösképpen ezen a napon! Hiszen ilyenkor nincs vidéki és városi polgár, gazdag vagy szegény, hívő vagy hitetlen! Itt mindenki ismerősünkké, társunkká válik erre a kis időre, hiszen ugyanannak az országnak a szülöttei vagyunk, összeköt a nemzeti tudat, és a magyarság mindenkit egyaránt érintő közös története! Én ezt a közeledést olvasom ki a rám szegezett tekintetekből. Egy ember próbál utat találni egy emberhez, egy magyar a magyarhoz!...

Hogy mit váltott ki ez a néhány mondat a diákokból, azt nem is lehet szavakba önteni. Most végre felfogták, hogy nem azért kell viselniük ezeket a szimbólumokat, hogy tanáraik kedvére tegyenek, hanem hogy emlékeztessék magukat és másokat is a hovatartozásukra, az egyenlőségükre.

A jó tanuló felállt és a szekrényhez sétált. A többiek követték a tekintetükkel. Kivett egy ollót, majd azt a hatalmas és gyönyörű kokárdáját pontosan harmincnégy darabra vágta. Mindenkinek jutott egy kis rész belőle, s még ha föltűzni nem is tudták, jobban vigyáztak rá, mint bármi másra az életükben.
A Tanár úr persze nem hagyta szó nélkül a „gyalázatos magatartást”. A jó tanuló még külön, négyszemközti szóbeli megrovást is kapott, mert a Tanár úr szerint, ha mástól nem is, de tőle elvárta volna, hogy megtisztelje ezt az alkalmat egy kokárdával.
Harmincnégy lehajtott fejű, lesütött szemű diák állt az iskolaudvaron a tömegben. Kezükben görcsösen szorongatták az apró nemzetiszín szalagjukat, és egyszerre mindenkit elsöprő erővel töltött el az összetartozás és egymáshoz való ragaszkodás gondolata. A Himnuszt már emelt fővel, teli torokból harsogták, büszkék voltak apró szalagjukra, a magyarságuk igaz jelképére, s noha a forradalom óta eltelt több mint másfél évszázad alatt az egész világ megváltozott, az érzés mégis ugyanaz maradt… 

1 komment

Címkék: novella ünnep iskola

Nagycsaládos hírek

2008.03.17. 16:54 :: Horváth Zalán

1. A Gazdasági és Innovációs Központ felajánlotta, hogy egy héten egyszer a nagycsaládosok rendelkezésére bocsátja a játszóházat, így az adott napon a szülők megbeszélhetik az egyesülettel kapcsolatos ötleteket, kérdéseket, addig a gyerekek játszanak.
 
2. A nagycsaládosok is csatlakoznak a Föld napján április 22-én rendezett városi programhoz.
 
3. Május elsején szintén a városi programhoz csatlakozva, főzne az egyesület. Kérdés: Ki vállalja, és mit főzzünk?
 
4. Kamaszklub indul, szerdánként az Innovációs központban 16-20 óráig.
 
Kedvezmények:
 
A nagycsaládos igazolvánnyal rendelkezők részére 10% kedvezményt ad a veresegyházi művelődési ház az általa szervezett programok belépőjéből.
 
A Szeder Alapítvány nyári tábort rendez az erdőkertesiek részére, de a veresi nagycsaládos egyesület tagjai is jelentkezhetnek Nagyné Gódor Csillánál. Egy turnus 3-ig tart, sok jópofa programot ajánlanak napi 800 Ft-ért
 
A veresegyházi uszodában kedvezményt kapnak azok az egyesületi tagok, akik igazolvánnyal rendelkeznek (VÉNA). 10 alkalmas uszoda bérlettel 14 alkalmat vehetnek igénybe.
 
Kérdésekkel forduljatok Varga Lizához: e-mail: varga.liza@freestart.hu
Telefonon: 06-203725416
 
Nagycsaládos igazolvánnyal milyen kedvezményeket vehettek még igénybe a következő honlapon találhatjátok.
 
http://www.noe.hu/ ez a kezdő lap. 
http://www.noe.hu/index.php?oldal=68
Itt találod a kedvezményeket Budapesten.
 
Bujáki Noémi

Szólj hozzá!

Címkék: programok család

Március 15.

2008.03.16. 10:37 :: Horváth Zalán

Fél 10-től városunk Fúvószenekara szórakoztatta a nagyérdeműt pattogó indulókkal, majd a Veresegyházi Katonai Hagyományőrző Egyesület parádéja következett, amikor a dobos felvezetésével bevonultak a lovas huszárok, mögöttük a tüzérek egy igazi ágyúval, majd a város elöljárói katonás rendben érkeztek.
Pásztor Béla polgármester köszöntőjében az összefogás szükségességét hangsúlyozta, mely minden nagy tett szükséges feltétele. Nélküle nem képzelhető el haladás. Fontos része volt mondandójának amikor Széchenyi Istvánt idézte: "csak a hitvány ember él magának, a közösségért végzett munka emeli ki az embert a szürkeségből".
Ezután a Veresegyházi Népdalkör bemutatója következett, citerán kísért Kovács László, a Népművészet Ifjú Mestere.
A Fabríczius József Általános Iskola 4.a. osztálya színvonalas ünnepi műsorral készült, melyben nagy szerep jutott a felkészítő tanároknak: Bíróné Petrucz Gyöngyi osztályfőnöknek, Kovács Katalin karnagynak és Ácsné Csáki Ildikó drámatanárnak.
A 8. osztályos Rácz Zsófia Utassy József versét szavalta Zúg március címmel.
Nagy izgalom kísérte a három ágyúdíszlövést, melyet három tüzértiszt prezentált, és valóban ünnepélyessé tette ezt a délelőttöt.

1 komment

Címkék: ünnep

Húsvét ünnepére készülődvén

2008.03.14. 15:40 :: Őrző

Közeledik a tavasz első igazi nagy ünnepe: Húsvét. A keresztények ünnepeinek sorában az első helyen áll, mely Jézus Krisztus halál felett aratott diadalának, feltámadásának ünnepe. Egyben a tavasz eljövetelét, az újjászületést is jelképezi . Ez egy un. mozgó ünnep, melyet i.sz. 325, a niceai zsinat óta hasonlóan számítanak ki: a tavaszi napéjegyenlőséget követő első telihold utáni vasárnap lesz Húsvét vasárnapja.
Ezt megelőzi egy előkészületi idő a Nagyböjt, mely Jézus sivatagban töltött negyvennapos böjtjének állít emléket és önmegtartóztatásra tanít.
A húsvéti ünnepkör kezdetét Virágvasárnaptól számítjuk, a hozzátartozó szokások pedig egészen a Fehérhét befejező napjáig Fehérvasárnapig tartanak.(húsvét vasárnaptól következő vasárnapig ill.hétfőig)
Virágvasárnap
Jézus utolsó jeruzsálemi útjára való emlékezés. Ezen az ünnep előtti vasárnapon meghirdették az ünnepet, a Nagyheti áhítat rendjét, hogy méltóan készüljenek a hívek az ünnepre, az Úrvacsora vételére. Ez a nap a tavaszvárás,újjászületés reményét, örömét is hordozza. Régen ezen a napon tartották a konfirmálást, mellyel teljes jogú egyháztagokká lettek az ifjak.  Ezután kerültek legény és leánysorba, ezt követően járhattak vizitába a legények és fogadhatták páros napokon a leányok őket.
A katolikusok barkaszentelési szokása is erre a napra tehető. Sok helyen vittek ajándékba megszentelt barkát, tették a gerendára, hogy megvédje a családot a csapásoktól. Megtartották egészen következő barkaszentelésig, vagy máshol ezt égették el hamvazószerdán és az utána következő negyvennap volt a nagyböjti idő.
Virágvasárnapot a nagyhét követi. Ez a felkészülés időszaka, a lelki megtisztulást célzó bűnbánaté, a jobbulás szándékával. Gyakrabban zúgtak a harangok jelezvén a gyakoribbá váló áhítatok, estvéli istentiszteletek közeledtét. A megkondult harangok száma, húzásának módja mind érhető jelek voltak. A lelkifelkészülés megkívánta a magatartásban is megnyilvánuló tisztulást: kevesebbet zsörtölődött, pörölt az asszony az urával és viszont, kevesebb volt a káromlás is. Arra készültek, hogy tiszta lélekkel mehessenek az úrvacsorával élni. A külső megtisztítás is része volt az ünnepi készülődésnek, melyet munkamegosztásban, némelyeket együtt végeztek. Az asszonyok, lányok végezték a nagytakarítást, mosást, ruhaszellőztetést, sírok rendbetételét. Emlékszem nagyival ilyenkor kihordtuk a tisztaszobában felhalmozott dunyhákat  is. Jól megszívták magukat a napon, alig fértem be velük az ajtón. A férfiak a gazdasági épületek körül tevékenykedtek, végezték az elmaradhatatlan tavaszi munkákat. A kisebb gyerekek meg sepregettek: udvart, a kapu elejét az út közepéig, mert velük szemben már a szomszéd gyerek sepert. Nagypéntekig igyekeztek elvégezni minden nagyobb munkát.
Nagycsütörtök
A katolikusoknál ilyenkor a harangok elhallgatnak: elmennek Rómába, hogy majd visszatérjenek hirdetve a feltámadást.
Nagypéntek
Jézus halálára emlékező ünnepnap. Ilyenkor fekete kendőkkel takarták le az Úrasztalát, a szószéket, papiszéket. Az asszonyok egész napra fekete ruhát öltöttek, fekete fejkendővel, a lányok hajába fekete szalag került. Az én két szőke varkocsomba is fekete szalagot fontak. A férfiak fehér inget vettek fekete lajbival és ráncoscsizmával. Nagypapám mindig kigazította a bajuszát is. Istentiszteleteket tartottak de. és du. valahol csak de. illetve csak este. Nem volt minden faluban lelkész. Ezeken a napokon nem végeztek csak szükséges teendőket. Nagyi és édesanyám még hímezni sem engedett, a mosás pedig tilos a mai napig. Az asztalra böjti étkek kerültek: aszalt gyümölcsök, halfélék, mert más hús tilos volt, főtt és sültkrumpli, törtpaszuly, cibere leves, laskafélék megszórva dióval egyébbel és puliszka. Ma is emlékszem az ízére, illatára sült hagymakarikákkal és a zabkására. Háromszor volt étkezés, napközben mi gyerekek pattogatott kukoricát is kaptunk. Nagyi pattogatta egy hatalmas fém szűrőben a rézfedő alatt.
Nagyszombat
Az asszonyok, nagyanyám is már kora reggel, inkább hajnalban ledagasztották a kenyeret, a kalácsot, melyet aztán a jó öreg csikós spór sütött ropogósra, pirosra. Illatára valamennyien összeszaladtunk. Előkészítették a húsféléket, levágták a tyúkot, elkészítették a töltött káposztát, sárgatúrót, sok helyen pedig bárányt is vágtak. Ez nálunk elmaradt, de mindig szaladgált az udvaron ilyenkor egy bárányka pirospántlikával  a nyakában. Ha megszólaltak a harangok, mindenki sietett az esti áhitatra. Délután vagy estefelé vitték a felajánlott bort és kenyeret a lelkészi lakba.
Húsvét
Mindenki igyekezett résztvenni az év első nagy egyházi ünnepén. Első napját az Úrvacsora szelleme, hangulata töltötte be. Ilyenkor a máshol élők is hazatértek szülőhelyükre, hogy otthoni templomukban élhessenek az Úrvacsorával. Előtte nem fogyasztottak sem ételt sem italt. Hazatérve elővették a Bibliát és a templomban hallott textust a család legidősebbje újra felolvasta. Az ünnepi ebédhez ülés után sok helyen a gyermekek mondták el az asztali imát.

Szólj hozzá!

Címkék: húsvét

1848-méteres futóverseny

2008.03.13. 15:13 :: Horváth Zalán

A hagyományokhoz híven idén is megrendezésre kerül az ünnepi 1848-méteres futóverseny, ahová minden korosztály képvíselőit várjuk szeretettel - tudtuk meg Lencsés Csaba városi sportszervezőtől.

A start az eddigiekben megszokott helyen és időben, március 15-én (szombaton) 15:00-kor lesz a Művelődési ház elől. Kérjük a résztvevőket, hogy 14:30-tól gyülekezzenek a helyszínen, mert a startszámok kiosztása, feltűzése időbe telik.

Az eredményhirdetésre 10-10 korosztályban kerül sor, a legkisebbbektől a legidősebbekig. A verseny után rengeteg ajándék vár kisorsolásra a beérkezett versenyzők között, így érdemes megvárni a tombolahúzást is.

Szólj hozzá!

Címkék: sport futóverseny

Vitázni csak elegánsan érdemes

2008.03.12. 18:10 :: Horváth Zalán

Örömmel látom, hogy komoly élénkülés tapasztalható a Mi Veresegyházunk blog olvasói táborában. Ez az oldal éppen azért jött létre, hogy a városban élők első kézből származó információkat "adjanak-vegyenek", ezáltal pontosabb képet kapva Veresegyház mindennapi életéről.

Mivel az oldalnak nincs "főszerkesztője" és "korrektor"-t sem alkalmazunk, így néha felkerülhet egy-egy érzelmektől túlfűtött, szubjektív beszámoló is. Ez hozzátartozik a blog műfajához. Az egyéni élmények egy oldalról közelítik meg a témát, éppen ezért nem feltétlenül találkoznak mások véleményével. Azt hiszem, ez is természetes.

A Református Iskola felvételi rendjével kapcsolatban heves vita alakult ki a bloggerek és az olvasók között (bár ez a két csoport átfedi egymást). Ennek kapcsán kénytelen vagyok kissé hűteni a kedélyeket, és arra kérem a kedves feleket, hogy csupán a másik véleményét kérdőjelezzék meg, ne a személyét támadják. És lehetőleg támaszkodjunk a tényekre. Ez minden ésszerű vita alapja.

E szabály betartása nélkül könnyen egy alacsony nívójú, személyeskedő, mások által élvezhetetlen fórum szintjére ereszkedne le ez a honlap.

Veresegyház ennél jobbat érdemel.

Ha bárki úgyérzi, hogy környezetével kapcsolatban nem megfelelő információk kerülnek fel a blogra, kérem jelentkezzen bloggernek, és máris saját cikket, beszámolót, fényképet jelentethet meg az oldalon. Erre mindenki kaphat lehetőséget.

4 komment

Címkék: blogunk

Budapesti teremtorna

2008.03.11. 10:14 :: Kiss Péter

Az 1-3. helyért rendezett rájátszás sajnos nem sikerült jól a csapatnak.Az első mérkőzésen a RAFC ellen 8 gólos előnyről nem sikerült megnyernünk a mérkőzést és döntetlent játszottunk.A második mérkőzésen a MÖSE ellen 6 gólos előnyről kikaptunk hárommal,és így végül harmadik helyezést értünk el.A csapatnak hiányoztak a labdás edzések és ez közrejátszott a nagy hullámvölgyekben.Remélhetőleg a bajnokságban ezt majd sikerül kiküszöbölnünk.

A bajnokság ezen a hétvégén kezdődik.Rögtön Erdőkertes elleni rangadóval március 15-én 15 órakor Erdőkertesen.Az ifi mérkőzés 13:30-kor lesz.Másnap március 16-án 11 órakor játszunk itthon a Taksony ellen,az ifi mérkőzés 9:30-kor lesz.

Minél több szurkolót várunk mindkét mérkőzésre!

 

      

Szólj hozzá!

Címkék: kézilabda

PEST MEGYEI SAKK DIÁKOLIMPIA: HÁROM CSAPATUNK AZ ORSZÁGOS DÖNTŐBEN!

2008.03.09. 19:11 :: Horváth Ferenc

2008. március 8-án a Fabriczius József Általános Iskola 9 csapattal, vett részt a Pest megyei sakk diákolimpia gödöllői döntőjén, melyet az Erkel Ferenc Általános Iskolában rendeztek meg. Megyénk legjobbjainak vetélkedőjén kitett magáért a 33 legjobb veresegyházi általános iskolás sakkozó: 29-en közülük éremmel tértek haza, s a megszerezhető 4 bajnoki címből 3 Veresegyházra került. Meg kell jegyezni, hogy a fiúk között lányok is szerepelhetnek, ezért erősíthette a nagyon tehetséges Varga Katinka és Lovász Evelin saját korosztálya fiú csapatát.

A veresegyháziak részletes eredményei: (A bajnokok az országos döntőbe jutottak!)

I-II. korcsoport, lányok

1. helyezett: (Pest megye bajnoka) Veresegyház A) csapata (Sallay Zsófia 5.b, Forján Lilla 2.f, Sviridova Polina 3.c)

2. helyezett: Veresegyház B) csapata (Fogarasi Nikolett 4.b, Tőke Tímea 3.c, Horvát Sára 3.c, Deák Lívia 4.b)

I-II. korcsoportos fiúk

3. helyezett: Veresegyház A) csapata ( Varga Katinka 4.b, Varga Gábor 4.c, Bánsági Barnabás 4.c, Illés Bence 4.c)

4. helyezett: Veresegyház B) csapata (Lukács Dániel 3.b, Maksa Dominik 2.f, Bóta Gergely 4.b, Markó Csanád 1.h)

III-IV. korcsoportos lányok:

1. helyezett (Pest megye bajnoka): Veresegyház A) csapata (Rácz Zsófia 8.f, Héjas Barbara 8.f, Gombos Dalma 7.b)

2. helyezett: Veresegyház C csapata (Dénes Bernadett 7.c, Bodzás Zsanett 6.c, Bodzás Renáta 5.b, Brummel Enikő 6.c)

3. helyezett: Veresegyház B) csapata (Ecsedi Orsolya 6.b, Petrovics Nikolett 6.b, Jakab Boglárka 5.b)

III-IV. korcsoportos fiúk

1. helyezett (Pest megye bajnoka): Veresegyház A) csapata (Pregun Bálint 5.b, Lovász Evelin 5.c, Piatkó Károly 7.b, Márfai Bence 8.e)

3. helyezett: Veresegyház B) csapata (Lengyel Márk 7.b, Szűcs Attila 5.b, Dencsi Attila 5.b, Lukács Krisztián 5.b)

Szólj hozzá!

Montessori iskola Veresegyházon.

2008.03.07. 17:16 :: Pem

A város szerencsés helyzetben van, hiszen három típusú iskola is megvetette itt a lábát. Persze mi szülők nagyon örülünk ennek, mert megtalálhatjuk gyermekünk részére a leginkább megfelelő iskolát. És törhetjük a fejünket!
Több nyilt oktatási nappal és szombati játszóházzal várják az érdeklődő szülőket és gyerekeiket. Egyáltalán nem gond itt senkinek ha valaki a kicsi tesóval jön ismerkedni, játszani. Nagyon kedves és mosolygó tanító nénik fogadják a belépőket és a pincétől a padlásig megmutatják a sulit. Az egész suli leginkább egy családi házra emlékeztet és belül is éppoly kellemes, mint egy otthon. Hatalmas zöld elemekkel díszített búboskemencére hasonlító kályha mellett lehet télen lustálkodni, ha valaki elfáradna a tanulásban.
Ebben az iskolában csak nagyon kevesen tanulnak. Főleg azok menedéke ez a hely akik nem  tudtak beilleszkedni a hagyományos iskolákba. Itt lassan feloldódnak a gátlások és a picik biztonságban érezhetik magukat. Az eredményességüket ( hiszen a szülők szeme előtt már sokszor az egyetem lebeg suliba lépéskor is )  mutatja, hogy ebből az iskolából is felveszik a gyerekeket a nyolc-és hat osztályos gimnáziumokba. És persze, aki kellő bátorságra tett szert, vissza is mehet a normál iskolába is. A kezdeti bizonytalanság ilyenkor már a múlté és a gyerekek könnyen veszik a szokásos akadályokat. Előnye az iskolának, hogy a gyerekek megtanulják a lehető legteljesebben felkutatni a számukra fontos tudásanyagot, amire az információs társadalom idején igen nagy a szükség. Persze a jó tanító nénik egyébként is megtanítják erre a gyermekeket, de azért találunk sajnos az ellenkezőjére is példát. Csak a tankönyvből való tanulás tehát itt nincs! Egyébként ebben a típusban is a nemzeti alaptantervre épített helyi tanterv szerint haladnak.
Ami sajnos hátrányt jelent sok, esetleg ideillő gyerekre nézve az a tandíj, ami tetemes és ezen felül még az ebéd és egyéb foglalkozások díja. De akinek a gyereke félénk, nehezen illeszkedő, esetleg megriad a nagyobb gyereklétszámtól, épülettől az itt biztosan jól fogja magát érezni! Tehát el kell menni és megnézni! Még jó néhány alkalom ad erre lehetőséget. Aki részletesebben akar olvasni a suliról az megtalálja a következő oldalon: montessori.suli.hu/montveres.
Tehát alkalmak, amikor megnézhető, tapasztalható a légkör: március 20 és ápr. 3-án  7/45-től 9/30-ig magyar és matematika óra keretében.
Hívogató: márc. 29-én, ápr. 12 és 26-án 10-11/30-ig. Ezeken a napokon kézműves játékos foglalkozást tartanak, míg a szülők feltehetik a legvadabb kérdéseiket is. Itt is választ kaphatunk mindenre, akár az öreg-új Mézesvölgyiben. A tanító nénik nagyon kedvesek és mindenkit szeretettel várnak.
Kedves szülők! tudom, hogy mindenki ideges ilyenkor, hiszen a gyermekünk jövője is múlhat az iskolán. Érdemes mindent megnézni, megtudni amire van lehetőség. Ha esetleg mégis rosszul döntenénk, akkor is van más lehetőség a változtatásra és az a legfontosabb, hogy az apró lábak bizakodva lépkedjenek a tudás felé, mert a tudás fontos a tudás hatalom: mondja a két és fél éves fiam. Azt hiszem egyet érthetünk bölcsességével. Jó Montessori látogatást!

3 komment

Szemétszállítási szabályok

2008.03.07. 10:55 :: Horváth Zalán

2008. január 1-től szigorodtak a lakossági szemétszállítás szabályai. A
képviselő testület által jóváhagyott évi 12.000 forintos
szemétszállítási díjért lakásonként max. egy 120 literes kukát ürítenek
ki heti rendszerességgel a szállítók. A megtelt kuka mellé így hiába
teszünk ki további zacskókat, egyéb hulladékot azt nem fogják
elszállítani.

Lehetőség van azonban szelektív hulladékgyűjtésre. A kukában amúgyis
nagy helyet foglaló műnyagflakonok külön gyűjthetők csakúgy, mint az
újságok és a tisztán fém hulladékok (pl. konzervdoboz.) Ehhez egyszer be
kell fáradni a GAMESZ irodájába (Sport út 4., a Vasútállomás másik
oldalán), ahol színes zsákokat adnak teljesen ingyenesen. Ezekben lehet
gyűjteni a műanyag, papír és fém eredetű szemetet. Ezeket a
megkülönböztetett zsákokat havonta egyszer gyűjti össze egy erre
szakosodott szállító cég. Legközelebb áprilisban első hetében jönnek a
szelektív hulladékokért, így van idő beszerezni a zsákokat.

A szelektív gyűjtés tehát a lakosságnak nem kerül pénzbe, ingyen kapjuk
a zsákokat és ingyen viszik el a szelektív hulladékot. Ezzel nagyban
lecsökkenthető a kukába kerülő szemét mennyisége. Természetesen, ha a
színes zsákokban más eredetű szemetet is találnak (pl. üveg !, pelenka,
veszélyes hulladék, ételmaradék, stb.) úgy azt nem fogják elvinni.

Akinek nem elegendő a heti egy kuka, annak lehetősége van heti két kuka
ürítését is kérni. Ennek éves díja 20.000 Ft. Ezt külön kérelmezni kell
a GAMESZ irodán.

1 komment

Címkék: hulladék szemétszállítás

10 milliárdból gazdálkodik idén a város

2008.03.06. 17:40 :: Horváth Zalán

A képviselő testület tegnapi ülésén két órás vita után elfogadta a költségvetést, melynek bevételi és kiadási oldalán 10 milliárd forint áll. Ennek az összegnek a felét, 5 milliárd forintot CHF alapú, 20 éves futamidejű kötvény kibocsátásából reméli a városvezetés, ám Rocskai János könyvvizsgáló felszólalásában kétségét fejezte ki a terv megvalósulásával kapcsolatban. Jelenlegi információk szerint ugyanis a bankok csupán 4,6 milliárd forint értékben hajlandók finanszírozni településünket. A könyvvizsgáló szerint nem csak ez a költségvetés forráshiányának oka, hanem a telekeladásokból várt több, mint 1 milliárdos bevétel túltervezése is. A szakember Veresegyház végzetes eladósodásának megakadályozása érdekében a kiadási struktúra felülvizsgálatát és a fejlesztések azonnali visszafogását javasolta.

Pásztor Béla polgármester szerint a fejlődésnek nem lehet megálljt parancsolni, hiszen azzal a jövőt lehetetlenítenénk el. A város ingatlanvagyona megfelelő fedezetet nyújt a további fejlesztésekre, egyáltalán nincs szó csődközeli helyzetről. A lakosság az úthálózat bővítését, újabb intézmények építését, a környezet szépítését, élhető város megteremtését várja az önkormányzattól, akinek meg van a lehetősége , hogy induljon az EU források lehívására irányuló pályázatokon, ezáltal tovább gyarapítva a város tárgyi és eszmei vagyonát.

2 komment

Címkék: költségvetés városháza

Újra a Testület előtt a 2008-as költségvetés

2008.03.04. 17:37 :: Horváth Zalán

Március 6-án, szerdán 18:00 órai kezdettel ül össze a Képviselő Testület, hogy ismét megvitassa a 2008-as költségvetés főbb számait. A legutóbb tárgyalt állapothoz képest lényegi változás nem történt, így a könyvvizsgálói jelentés néhány megállapítása továbbra is érvényes a költségvetés szorosságával kapcsolatban. A jelentés szerint a költségvetés forráshiányos, mivel nagy arányban tartalmaz szerződéssel alá nem támasztott telekeladásokból várt reménybeli bevételeket. A könyvvizsgáló felhívta a figyelmet a város költségszerkezetének alapos átgondolására és átdolgozására is, hogy a folyamatos működés hosszútávon is fenntartható legyen.

Szólj hozzá!

Címkék: költségvetés városháza

Bemutatkozik a Mézesvölgyi Általános iskola.

2008.03.04. 12:16 :: Őrző

Egy nagyon szimpatikus, közvetlen bemutatkozásnak lehettünk tanúi valamennyien. Az igazgatónő bemutatta kollegáit a leendő tanító néniket. A tanítók egy-egy részterület tanításáról tartottak rövid és közérthető előadást. Minden kérdésünkre választ kaptunk érthetően és az ismételten elhangzó kérdésekre is újra részletes magyarázatokat adtak. A végén már igen derűs hangulatban zajlott a párbeszéd. Most nézzük a fontosabb tudnivalókat!
Hét osztályt indítanak a maximális 26 fővel. Ebből az 1/a emelt ének óraszámmal  az 1/g pedig sakk órákkal indul.
Mindegyik osztályban játékos angol órákkal szoktatják a kicsiket a nyelvhez. Az 1/d -ben német lesz ez a nyelv.
Az a-ban Zsolnay- módszerrel fogják a magyart tanítani melynek a kommunikáció az erőssége. a többi osztályban az Apáczai könyvekből szótagolós módszerrel történik a magyar oktatása.
 A d és a g osztályokban dőlt betűs írás tanítás lesz melynek az az előnye hogy csak decemberben írják az első betűket. Három hónapon keresztül készítik a még fejletlen, esetlen kezecskéket az írásra. A kézközépcsontok és az izmok természetesen nem veszik figyelembe a kijelölt kötelező iskolabajárás idejét és ez a három hónap jelentős esélyt ad a fejlődésre. Napról-napra változnak ilyenkor a gyerekek. Ezt siettetni nem lehet csak elősegíteni. Minden jó tanító néni tudta ezt régen és szerencsére a Mézesvölgyiben csak ilyen tanítók ültek előttünk tegnap.
Matematika: az első hónapban szintén játékosan vezetik be: csoportosítással, összehasonlítással, több-kevesebb, ugyanannyi, stb. Térbeli tájékozódás gyakorlásával majd a szám elemek írásával folytatják. Azután 5-ös, 10-es és 20-as számkörbe lépéssel  belépnek a számok birodalmába. Nagyon mesésen hangzott és nem rémítette meg szülőket. Mindent nagyon ráérősen, lassan és alaposan fognak tanítani.
Lesz napközi is ahol a gyerekek gyakorolhatnak és játszhatnak. Péntekenként a tanító nénikkel kirándulások és kézműves foglalkozások lesznek.
És... az épület gyönyörű, minden egy helyen megtalálható, biztonságos és otthonos.
Megvallom, igen szorongva mentem erre az első szülőire. De nagyon megnyugodtam. A sokak által "gyerekgyárnak" nevezett iskolában szeretettel fogadtak minket és nem tapasztaltam negatív dolgokat. Az első benyomás nagyon fontos mindenkinek. Én szívesen járatnám ide a gyerekemet. Engem meggyőztek a tanító nénik, hogy itt jó kezekben  és bölcs szívekre hagyom a gyerekemet.

17 komment

Címkék: iskola

TÉLI AMATŐR PING-PONG BAJNOKSÁG VERESEGYHÁZON

2008.03.02. 23:08 :: Horváth Zalán

Ismét sok ( 58 fő ), de kevés versegyházi gyerek ( 3 ) induló volt az amatőr ping-pong bajnokság téli fordulóján. A legtávolabbról Ózdról jött egy versenyző, és jöttek olyanok is, akik még sohasem voltak nálunk (Pl. Fótról ) - tudtuk meg Lencsés Csaba szabadidő-sport szervezőtől, aki az bajnokság eredményét is megküldte blogunknak.

A felnőttek között már igen komoly színvonalon zajlanak a mérkőzések, holott ők tényleg amatőrök.

Ki kell emelnem Mester Géza urat, aki 72. évében van, de megint csak nem talált legyőzőre korosztályában.

Az érmeket, okleveleket és a helyszínt Veresegyház város Önkormányzata biztosította.

  FIÚK – FÉRFIAK                                           LEÁNYOK – HÖLGYEK

 

5 induló

0 – 12 évesek

3 induló

 

1.

Tóth Simon

Erdőkertes

11

1.

Varga Katinka

Veresegyház

11

2.

Forgó Dániel

Veresegyház

12

2.

Jakab Boglárka

Veresegyház

12

3.

Paki Attila

Erdőkertes

12

3.

Puskely Brigitta

Galgamácsa

12

 

12 induló

13-14 évesek

2 induló

 

1.

Torda András

Hévízgyörk

14

1.

Antók Renáta

Hévízgyörk

13

2.

Kettab Karim

Erdőkertes

13

2.

Németh Dorina

Hévízgyörk

14

3.

Szabó Gábor

Őrbottyán

14

 

 

 

 

 

7 induló

15-18 évesek

0 induló

 

1.

Judák Endre

Gödöllő

15

 

 

 

 

2.

Kovács Zoltán

Szada

17

 

 

 

 

3.

Csenteri Csaba

Gödöllő

18

 

 

 

 

 

12 induló

19 – 40 évesek

3 induló

 

1.

Letanoczki István

Veresegyház

38

1.

Hegedűs Mónika

Szada

34

2.

Péter Attila

Törökbálint

39

1.

Karancsi Ildikó

Dunakeszi

37

3.

Pántlik Antal

Szada

29

2.

Perlaki Rita

Veresegyház

39

 

11 induló

41 és idősebbek

1 induló

 

1.

Mester Géza

Őrbottyán

72 !

1.

Jakab Ágnes

Veresegyház

42

2.

Kovács Attila

Ózd

45

 

 

 

 

3.

Horváth Kálmán

Veresegyház

41

 

 

 

 

 

8 induló páros - FÉRFI

Felnőtt páros

2 induló páros - VEGYES

 

1.

Kovács Attila – Letanoczki István

1.

Hegedűs Mónika – Pántlik Amtal

2.

Hányik Gábor – Dugonics László

2.

Jakab Ágnmes – Megyesi Péter

3.

Mester Géza – Mókus Miklós

 

 

Szólj hozzá!

Felvételi a református iskolában

2008.02.29. 15:52 :: VA

Elkezdődött a beiskolázási időszak. Ennek kapcsán érdeklődtünk a református általános iskola irodájánál.

A református általános iskola február 29.-én és március 1-én tart ismerkedési napot a leendő iskolások számára. 

Ezen alkalommal a gyerekek játékos tesztfeladatot töltenek ki. Eközben a szülők a református lelkésszel, az iskola igazgatónőjével, és egy közoktatási szakemberrel beszélgetnek.

Az iskolába jelentkezett gyermekeket egy pontozásos rendszer alapján ”kiértékelik”. Felmérik, hogy a szülők mely felekezethez tartoznak, a gyermekek járnak – e hittanra, stb.

A pontozást, és ennek kiértékelését az iskola vezetősége végzi. A pontrendszerre elsősorban azért van szükség, mert 90 gyermek jelentkezett eddig az iskolába, és csak 50-et tudnak felvenni.

A felvételt nyert gyermekek elhelyezése a korábbi évfolyamhoz hasonlóan az átalakított lelkészlakásban történik.

A református egyház már beadta pályázatát uniós források igénybevételére, melyet az új iskola megépítésére fordítanak. Egy nyolc évfolyamos, évfolyamonként 2-2 osztállyal induló, tehát összességében 16 osztályos iskola megépítése a cél. Az építkezést már idén elkezdik, de még nem tudni, hogy milyen formátumban jön létre az épület. Amennyiben a református egyház az uniós pályázaton elnyeri a kívánt összeget, az eredeti építési terv (aminek az engedélyeztetése már megtörtént) kerül megvalósításra. Ennek hiányában nagyságrendekkel egyszerűbb, és kisebb épület kivitelezésére nyílik lehetőség. A megépítendő épület természetesen a református egyház tulajdonában fog állni. Ugyan az önkormányzat támogatja az iskola építését, de a fenntartó a református egyház lesz.

A tervek szerint az új épületre nem kell sokáig várni, és a gyermekek minél előbb birtokba tudják venni a jelenelginél jóval tágasabb és kényelmesebb iskolát. Pontos időpont azonban egyelőre nem ismeretes.

19 komment

Címkék: iskola

Ipar és/vagy idegenforgalom?

2008.02.29. 09:41 :: m..cs

 

Február 28-án került sor a Civil Kör Veresegyházért szervezésében Indra Dániel (a KPMG Tanácsadó Kft munkatársa) Turizmus vagy ipar címmel meghirdetett előadására. Az előadó, aki képzettségét és gyakorlatát tekintve is a turisztikai iparág egyik szakértője, előadásában a  turizmussal kapcsolatos kérdésekről adott átfogó áttekintést. Nem Veresegyházról szólt, tágabb horizontú, az elméletet és a gyakorlati tapasztalatot magába foglaló előadást hallhattak a résztvevők. Az előadó bemutatta röviden azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a cége kínál (pl. koncepcióalkotás, hatásvizsgálatok), szó esett egy-két olyan munkáról (projektről), amelynek elkészítésében a cég közreműködött, megismerhettük azokat a trendeket, amelyek napjaink nemzetközi turizmusát jellemzik, (pl. a kényelem/biztonság felértékelődése, az egyéni szervezésű utazások számának növekedése, az egészségmegőrzés iránti kereslet növekedése, ökoturizmus növekvő kedveltsége, a különleges attrakciók/vonzerők iránt élénkülő igények). Vázolta a magyarországi turizmus stratégiájának alapelemeit (pl. a versenyképesség és életminőség emelését, a kiemelt kínálati elemeket (Budapest, Balaton, konferencia- és egészségturizmus), és a támogatott programokat (amelyek a sajátos kínálati vonzerők kialakítására és a vendégfogadás feltételeinek megteremtését segíthetik). Részletes áttekintést kaptunk a turizmus általános makroszintű  és az érintett térségekre vonatkozó gazdasági és társadalmi-kulturális hatásairól.  A szépszámú kedvező gazdasági és társadalmi hatások között találjuk pl. a munkahelyteremtést, az árfelhajtó (telkek) hatást, a szolgáltatások bővülését, az imázs  javulását, a kedvezőtlen hatások között pl. a foglalkoztatás szezonális jellegét, az árfelhajtó (élelmiszer, szolgáltatások) hatást, a kulturális identitás elvesztését, a káros hatások felszámolásának költségeit. Akár az ipari tevékenység, akár a turizmus jelenik meg egy körzetben/városban számot kell vetni az elsődleges és tovagyűrűző hatásokkal egyaránt. Az ipar azonnali, jól tervezhető,  helyben megjelenő iparűzési bevételt, a turizmus hosszabb távon jelentkező iparűzési és idegenforgalmi adóbevételt jelent. Ami a tovagyűrűző (multiplikátor) hatásokat illeti, általában  az ipar külföldi beszállítókkal dolgozik és a tágabb térségből szerzi a munkaerőt, az idegenforgalmi beruházás zömmel helyi beszállítókra és munkaerőre támaszkodik, az ipar kevés helyi változást, az idegenforgalom többet generál (többek között növekvő forgalmi terhelést).  Az előadást kérdések, hozzászólások követték, jelentős idegenforgalmi beruházásokról, azoknak az érintett városok pénzügyi helyzetére gyakorolt hatásairól is szó esett. Megfogalmazódott, hogy egy-egy település ritkán ér el önmagában sikereket, csak megalapozott, sajátos turisztikai értékeket felmutató, a tágabb térség teljes szolgáltatáskínálatát egybefogó, egyedi turisztikai élménycsokrot nyújtó beruházás hozhat (előre sohasem garantálható) sikert és a szerves városfejlődés mind az ipart, mind az idegenforgalmat képes befogadni.

3 komment

A református általános iskola bemutatkozása.

2008.02.24. 17:34 :: Őrző

Mindannyian az iskolába történő jelentkezés  részleteinek megismerése végett vettünk részt péntek délután a megbízott Igazgatónő és a Tiszteletes Úr által prezentált előadáson. Nagyon sokan voltunk, hiszen sok az eltévedt bárány is. Legalább négy osztályra való gyermek szülei ültek a padokban. Stílusosan a templon falai között zajlott a beszélgetés, mely egy rövid Istentisztelettel kezdődött a 25. zsoltár éneklésével. Sajnos nem minden padban volt énekeskönyv és az eltévedtek sem ismerték az éneket. Így igen nagy volt a csönd.

Szerencsére az orgona hangjai  betöltötték az ürességet. Az igazgatóasszony egy menedzser típusú iskolabemutatást tartott. Megtudhattuk, hogy idén is két osztályt indítanak és egyenlőre a régi épület átalakításával fogják megteremteni a négy osztály helyét. Megismerhettük a tanítandó tantárgyakat, melyek között hittan és hitének is szerepel. Kiemelten törekszenek a hazaszeretet és a magyarságtudat felébresztésére és az erkölcseiben biztos, hiteles tanítványok kiművelésére. Ehhez kérik a szülők segítségét, hogy ne részesüljenek a diákok kettős nevelésben.

Megtudhattuk mire lesz szükségünk a felvételihez. Először is jelentkezni kell a két megadott nap egyikére, ahol teszteltetik majd a gyereket, elbeszélgetnek a szülőkkel. A kérdésre, hogy mi történik, ha valaki egyik napon sem ér rá, igen elutasító válasz érkezett. Nincs több lehetőség. Ezek a napok:február 29. du. 14 óra és március 1. 8. óra. Természetesen csak most volt lehetőség jelentkezni az említett napokra.
Magához a beiskolázáshoz szükséges egy lelkészi ajánlás, a nevelési tanácsadó  ajánlása.
Ha ezek segítségével szűrik ki a felvételt nyert gyerekek személyét, felmerül bennem a kérdés kit fognak elutasítani? A bőven akadó diszeseket? Ma már minden szülő tudja mit jelent ez. Vagy esetleg fogyatékkal élőket? Vagy... és még sok minden az eszembe jut, de főleg az, miért világi módszert alkalmaznak a kiválasztásra és hogyan egyeztethető ez össze Jézus tanításaival ,amire alapozza a református egyház a nevelési programját?

Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket... Mi engedjük, de nem fogadják őket...Csak a kiválasztottak tanulhatnak ebben az egyházi iskolában, de a választás szabályai nem ismertek. Jézus is kiválasztotta a maga tanítványait, tudjuk és ismerjük őket, nem voltak hibátlanok. Júdás elárulta, Péter megtagadta őt. De Jézus nem tagadta meg őket és tanított mindenkit, aki elfogadta őt.

Voltak még kérdések: egyesek a tanítók személye felől érdeklődtek, amelyre szintén furcsa választ kaptunk. -A szülők ne aggódjanak, majd augusztusban kiderül. Személyüket az igazgatónő fogja kiválasztani, bízzunk benne. És egyébként nagyon furcsa itt Veresen a tanítók körüli fokozott érdeklődés. - kaptuk a szinte kioktató választ. - Igen, mert tapasztaltunk néhány furcsaságot és ezzel a válasszal egyáltalán nem győztek meg.  Ez az új iskola, amely a református nevet viseli  és a szülőket kéri, hogy fogadják el nevelési elveiket, ugyanolyan mechanizmusokkal működik, mint a többi állami fenntartású iskola?
Engem egyelőre nem győztek meg, hogy ők mások.

18 komment

Címkék: iskola

Érdemes belépni a Nagycsaládosok Országos Egyesületébe

2008.02.22. 15:55 :: VA

Éves tagdíj 3000 Ft.
1. Ezért kapnak a tagok egy igazolványt, ami többféle kedvezményre jogosít fel. Ami ha valóban használjátok, már egy alkalom után is megtérül.

Pl.: Állatkert (kizárólag) NOE igazolvánnyal jelképes jegyet ad, ami 200 Ft(1200 Ft helyett). Információs szám: Budapesti Állatkert 36-1 273-4900
Helyi uszoda 10 alkalmas bérlet 17 alkalomra szól.
Mozi kedvezmény, stb.

2. Illetve programokat szervez az egyesület, pl.: kirándulások, összejövetelek.

3. Adományokat oszt szét.

 Aki nem jutott el a nagycsaládos közgyűlésre, de szeretne belépni Veresen a Kálvin utca 6 szám alatt, illetve az Innovációs Központban lévő Diversitas irodában kérhet belépési nyilatkozatot és leadhatja a tagdíjat.

Vagy személyesen megkeresheti csütörtökönként 10-12-ig Varga Lizát a Diversitas irodában.

 Telefonon érdeklődni lehet: Varga Liza 06-203725416

 Az adminisztrációt 2008.03.07-ig intézzétek el az igazolványok mielőbbi kézhezvétele miatt.

2 komment

Címkék: család

Jövőkép

2008.02.21. 21:23 :: m..cs

 

Ahhoz, hogy a városközpont további fejlesztésére a közeljövőben benyújtandó (és a későbbiek során minden egyéb városfejlesztéssel kapcsolatos) pályázat  sikeres lehessen, szükség van egy középtávú (8-10 évre szóló) integrált városfejlesztési stratégia kialakítására. A Polgármesteri Hivatal megbízásából a Szinergia Projekt-, Működés és Változásmenedzsment Kft  arra kapott megbízást, hogy széleskörű tájékozódás és véleményfelmérés alapján ennek a megfogalmazásában segítsen. A január 31-i széles körben megtartott ötletbörzét február  21-én egy újabb követte, amelyen ezúttal a város egyes részeit képviselő meghívottak /ott lakók  gondolatai elképzelései hangzottak el – az adott városrész vonatkozásában. Kiderült, mit szeretnének megvalósítani, milyen igényeket kellene kielégíteni, mit tartanak az adott városrész előnyeinek – hátrányainak, milyen lehetőségeket és veszélyeket rejtenek a különböző területeken (pl. gazdaság, kultúra, városkép, közlekedés) várható (lehetséges, kívánatos vagy nem kívánatos)  változások. A résztvevőktől és egyéb forrásokból szerzett információk feldolgozása alapján kialakított integrált városfejlesztési stratégiára vonatkozó elképzelés hamarosan megszületik – amelyben nem csak a városközpontra, hanem az egyes városrészekre vonatkozó elképzelések is szerves egységben szerepelnek majd.

Szólj hozzá!

Önkormányzati hírek

2008.02.21. 15:31 :: Horváth Zalán

Veresegyház város képviselőtestületének 2008. 02. 19-i ülésén a következő fontosabb döntések születtek:

 Alpolgármesternek választották Fehér Istvánt, így ismét három polgármester helyettese van a városnak. Az újonnan megválasztott képviselő mellett Kosik József és Nemecz Lajos látja el az ezzel járó feladatokat.

 Változás történt a Jogi és Ügyrendi Bizottságban, ahol Nemezc Lajos helyét (alpolgármester nem lehet bizottsági tag) Szabó Edina foglalja el.

 A Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságban szintén Nemecz Lajos helyett választottak új tagot: itt Rácz Tivadar nyerte el a testület bizalmát.

 Kecskés József igazgató nyugdíjbavonulása  miatt a Váci Mihály Művelődési ház intézményvezetői posztjára pályázat kiírásáról döntött a testület. A leendő intézményvezető a művelődési ház mellett a Szabadidős és Gazdasági Innovációs Centrum és a Tájház működését fogja koordinálni.

 Nagy vita előzte meg az önkormányzat intézményeinek átvilágításáról meghirdetett pályázat elbírálását. Az átvilágításra 40 napot szabott meg a kiírás, melyre egy jelentkező adott be érvényes pályázatot. A szavazás arról szólt, hogy a testület elfogadja ennek az egy jelentkezőnek az ajánlatát vagy új pályázatot írjon-e ki. A névszerinti szavazás végül 9-9-es döntetlenre végződött, így a következő ülésen újra napirendre kerül a téma.

 A Vác-Gödöllő kerékpárút tervezési szakaszában a Veresegyházra háruló költségek 418 eFt-tal nőttek, így ezt külön meg kellett szavaznia a testületnek.

Szólj hozzá!

Címkék: városháza

Tájékoztató a népszavazásról

2008.02.21. 10:40 :: Horváth Zalán

2008. Február 26-án, 18 órától Dr. MIKOLA ISTVÁN volt Egészségügyi Miniszter,
tájékoztatót tart Veresegyházon az Innovációs Központ Konferencia termében a, TÖBB BIZTOSÍTÓS RENDSZERRŐL, és a NÉPSZAVAZÁS kérdéseiről. Minden érdeklődőt szeretettel vár a Fidesz helyi szervezete.

3 komment

Címkék: népszavazás

Népszavazás 2008

2008.02.21. 10:36 :: Horváth Zalán

A Magyar Köztársaság Elnöke 2008. március 9-re  ORSZÁGOS ÜGYDÖNTŐ NÉPSZAVAZÁST tűzött ki. A választópolgárok  a névjegyzékbe történt felvételükről 2008. február 22-ig kapnak értesítést. A névjegyzék február 20-tól 27-ig tekinthető meg az Okmányirodában . Részteles tájékoztatásért forduljon a helyi választási irodához: Veresegyház, Fő út 106., tel: 06-28-588-627.
További info: http://www.valasztas.hu/main_hu.html

TÁJÉKOZTATÓ a szavazókörökről

 A lakosságszám növekedése miatt, a jogszabályi előírások alapján Veresegyház városban 3 új szavazókör kialakítására került sor. A népszavazás során - a választási értesítőn – minden választópolgár személyesen kap értesítést arról, hogy melyik szavazókörben adhatja le a szavazatát. Részletes info a veresegyhaz.hu oldalon.

Szólj hozzá!

Címkék: népszavazás

Gyermekbántalmazás

2008.02.20. 15:52 :: Őrző

A legtöbb erről szóló cikk, vagy neten elérhető olvasmány a szülőkről és a közvetlen környezetben fellelhető elkövetőkről ír. Mi történik akkor, ha az iskolában vagy más kötelező oktatási helyszínen történik a bántalmazás? Ez lehet lelki, fizikai, szexuális bántalmazás. Mikor derül rá fény? A lelki bántalmazás az, amit legnehezebb felismerni, bár a gyerekek viselkedése árulkodó: ha nem szeret járni oviba, suliba. Ha hasfájásra panaszkodik, esetleg hány indulás előtt. Ha mindent elkövet, hogy megússza ezt a napot.

Gondolunk-e mi szülők erre a lehetőségre? Van-e elég időnk arra, hogy beszélgessünk gyermekünkkel és felismerjük ennek a lehetőségét?

Annyiszor megtiszteltek már bennünket szülőket a gondatlan, elhanyagoló, bántalmazó stb szavakkal, hogy nem vennénk észre ha mások tennék ezt gyerekünkkel?
 
Mielőtt bárki a legszörnyűbb dologra gondolna, emlékezzék vissza a saját gyerekkorára. Mindannyiunk emlékei között él legalább egy olyan hivatalosan tisztelendő személy, akire nem szívesen gondolunk. Például Marcsi néni az oviból, aki úgy kiabált velünk, hogy beleremegett a lábunk is. Vagy Ildikó néni, aki kedvesen rázogatott minket, miközben a nyakunkról majd leesett a fejünk. Vagy Xy, aki kokikat osztogatott a gyűrűjével, vagy Bé, aki folyton pellengérre állított és megszégyenített. De ott a szamárpad, kizárás a játékból, a megalázó mindenki szemetét felszedető Csilla néni és még lehetne folytatni a sort.

Ez csak egy figyelemfelkeltő írás: tapasztaltál már hasonlót gyerekednél, de nem tudtad mit tegyél? Mert lehet ennél rosszabb is. A felnőtt elme nem ismer határokat. Mindenki ettől tart...

Azt tudnod kell, ha hallgatsz róla és nem véded meg a gyermeked, az olyan, mintha Te Magad követnéd el bántalmazását. Te leszel a passzív elkövető. Benned fog leginkább csalódni a gyerek, hiszen Te vagy a Szülője, Védelmezője: Ő kiszolgáltatott.

Egy gyerek veheti ezt természetesnek is. Te vagy az, akinek fel kell hívnia a gyerek figyelmét arra, hogy nem az! De arra mindenképp, hogy elmondja, ha ilyen történik vele. Mert ez az aminek nem kell együtt járnia a gyerekkorral. Ma Magyarországon minden NYOLCADIK gyermek valamilyen formában bántalmazott.  Szégyen? Igen! 
Te felelős vagy a gyermeked testi és lelki fejlődéséért! Rajtad kívül senki nem fogja megvédeni...
 
Én nem szeretem azt sem, ha valaki rászól a gyerekemre. Ne tegye! Mindenki nevelje a sajátját. Én is megteszem és Te is. Én tudom, hogy így van és Te is tudod.

                                       Figyeljünk a jelekre együtt!
                                      
                               Kérdezzük ki és hallgassuk meg gyerekeinket!

                         Segítsünk nekik és szeressük őket, ahogyan megérdemlik!

         Tartsuk tiszteletben jogaikat és ismertessük meg velük, mert ez az Ő érdekük!
                                                  
                                                 És...
Merjünk szólni az érdekükben, mert ha csak hallgatunk rosszabbra fordul minden, a beleegyezésünkkel... Nézd meg hova jutott ez az ország!? A gyermekek jogait tiporják leginkább lábbal a sárba. Hiába a sok aláírt egyezmény, azok sem ismerik akiknek be kellene tartania. Nézz utána bátran jogaidnak és védd meg! Merjünk szólni és merjünk nagyot tenni a kicsikért...

13 komment

Címkék: egészség

A 2008-as költségvetés

2008.02.17. 16:38 :: m..cs

 Veresegyház képviselőtestületének február 14-i ülésén tárgyalták meg a képviselők a város 2008-as költségvetésére tett javaslatot. Az ülésen élénk vita folyt a folyamatban lévő kötvénykibocsátásról, a tervezett fejlesztésekről, azok esetleges elhalasztásáról/átütemezéséről, az éves költségvetés kiadási és bevételi előirányzatainak betarthatóságáról. A költségvetés végleges elfogadására a testület február 28-i ülésén kerül sor.

Szólj hozzá!

Testület előtt a 2008-as költségvetés

2008.02.13. 16:30 :: Horváth Zalán

A Pénzügyi Bizottság tegnap esti ülésén 5 igen szavazat 1 nem és 1 tartózkodás mellett a képviselő testületnek elfogadásra ajánlotta a 10.053.279 ezer forint főösszegű 2008-as költségvetést.

A bevételi oldal fő számait a működési bevételek (852 MFt), adók (1646 MFt), központi és pályázati támogatások (1350 MFt), ökormányzati vagyon értékesítése (1205 MFt) mellett 5 milliárd Ft értékű kötvénykibocsátásból származó forrás teszi ki.

A kiadási oldalon az utak építése (417 MFt), a polgármesteri hivatal működése (466 MFt), hitelek és kölcsönök visszafizetése (4707 MFt), iskola, óvoda, böcsőde, köztisztaság, művelődés, városgazdálokodás működtetése (1801 MFt), bölcsőde építés (289 MFt), óvoda építés (221 MFt), telekvásárlás (163 MFt), közvilágítás fejlesztése (117 MFt), geotermikus energia, csapadékvíz, gázhálózat, szennyvíz csatorna fejlesztés (184 MFt), városháza bővítése (40 MFt) alapítványok, sport, a Misszió, a kistérségi feladatok támogatása (235 MFt) és több százmillió Ft értékű tavalyról áthúzódó számla kifizetése áll. A költségvetésbe 300 MFt tartalékot építettek be, míg szociális támogatásra 69 MFt keretet különítettek el.

A költségvetés számairól a képviselő testület 2008. 02. 14-én, csütörtök 18:00 órai kezdettel tárgyal a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében.

1 komment

Címkék: költségvetés városháza

süti beállítások módosítása