Szemetek
Nemsokára, április 22-én „ünnepeljük” a FÖLD napját, a Földét, amelyik otthont ad az emberi civilizációnak. Gyakran halljuk a szellemes mondást: a Földet, a körülöttünk lévő természetet „az unokáinktól kaptuk kölcsön”, illő nekik azt nem tönkretéve, „visszaadni”. Hogy milyen a szűkebb-tágabba otthonunk, az kizárólag tőlünk függ.
Minden család arra törekszik, hogy szűkebb otthona, a lakás rendben legyen. Ne legyen szemetes a szoba, a konyha, ne dobáljuk a lakásban szanaszét a csikket, a csokipapírokat, az üdítős és sörös dobozokat. Tartsuk tisztán a mellékhelységet, a szemetet a helyére tegyük. Alaposan töröljük meg vagy vegyük le cipőnket, mielőtt a lakásba, szobába lépünk. Mossunk rendszeresen kezet, fogat stb - nem csak a lakást, magunkat is tartsuk tisztán, mert akkor érezzük jól magunkat, ha magunk és környezetünk is tiszta, rendezett. Erre tanítjuk a gyerekeket is, illetve akár tudatosan tanítjuk, akár nem, azt szokják meg amit a családban látnak, azt fogadják el természetesnek, azt őrzik meg felnőtt életükben és adják tovább gyermekeiknek, unokáinknak. Legtöbb családban a rendszeretet a lakáson kívülre, a portára, a kiskertre, az egész telekre kiterjed. Öröm nézni, főleg ilyentájt, tavasszal, amikor a család apraja-nagyja a kerteket gondozza.
És a tágabb környezetünk? Ami a kerítésen kívül van, a házunk előtti utcarész, az utcán vége, vagy az utca túloldala, vagy a közelben húzódó erdősáv? Az nem a mi környezetünk, arra nem kell vigyázni? Oda ki lehet hordani a szemeteket – a kerti hulladékot, ott lehet tárolni a fel nem használt építőanyagot, a sittet, egyéb hulladékot? Hogy mindenki hetekig, hónapokig, sőt évekig gyönyörködjön benne? Fel lehetne ezeket a portán belül is halmozni, de mégis, miért kerül ez mindenki szeme elé, a közterületre? Miért nem lehet a szemeteket a megfelelő helyre tenni, úgy mint a saját lakásunkban?. Ott sem tesszük ki a konyha közepére, hogy a család tagjai nap mind nap gyönyörködjenek benne…. Nem lehetne elszállítani a veresi hulladékudvarba, (hiszen mindenkinek van kocsija) ahová minden szemetet – kivéve a háztartási hulladékot – igaz, hogy mostantól fogva csak térítés ellenében - befogadnak? Hogy lehet az, hogy képesek vagyunk az utca végébe, vagy az utcán túlra kirakni a lyukas vödörtől kezdve a kilyukadt locsolótömlőn át sok minden egyebet – mert az már nem a mi területünk, nem látjuk nap mind nap? Építési anyagok (sóder, téglák) sokszor évekig állnak a ház előtt?
S ami a legfontosabb: mit látnak ebből a gyermekek? A mieink, meg a szomszéd gyerekek? És azok kis barátai, ismerősei, akik – mondjuk – úgy jönnek látogatóba, hogy a családi szemétdomb mellett kell elhaladni? Mit tanulnak meg, azt, hogy nyugodtan ki lehet rakni az utcára sok mindent, és hónapokig nem törődni vele? Már régen kész a lakásfelújítás és a sitt még mindig ott van és mellette megyünk el mindennap és mellette jövünk haza mindennap? Hogy apa és anya nem arra törekszik, hogy a porta előtti rész és az egész utca szép és tiszta legyen? Hogy nem számít, elfújja-e a szél, vagy nem? Zokon vesszük, ha egy napi szemétjárat kimarad és csak másnap viszik el a szemetet, de amit mi tettünk az utcára, az sokszor évekig maradhat? Nézzünk csak körül.....
És mit tanulnak ebből a gyerekek – kicsik és nagyobbak? Mire is kell vigyázni? Csak arra ami a mienk? Ami a közterület az nem érdekes? A közterület uaz nem a mienk? Hát vajon kié?? Helyettünk nem fogja senki óvni, gondozni, mint ahogy a Földet sem. Földönket általában nem lehet óvni, szeretni, vigyázni, hanem csak úgy, hogy a közvetlen környezetünknél kezdjük és ottt eremtünk szép, szerethető, élhető környezetet…..
Az egyik utcában közlekedési tábla, rajta felirat: Vigyázat, gyerekek! Táblát tennék minden szemétdomb mellé is: Vigyázat, gyerekek is látják….
Mádi Csaba
